A kissé elfogult címből talán számodra is kiderül: az nálam nem kérdés, hogy érdemes-e kiszótáraznod az új szavakat egy szövegből. Elárulom azt is, miért.

 

– Első és legfontosabb  érvem, hogy minél többször találkozol egy szóval, annál biztosabb, hogy megjegyzed. Ha még le is írod, a saját kezeddel, a kedvenc tolladdal, már ez a gesztus önmagában is egyfajta memorizálásnak felel meg.

– A szótárfüzetbe írt szavakat oda-vissza gyakorolhatod, míg ha például a szöveg fölé irkálod az új szavakat, egyrészt nem látod a mikro betűidet, másrészt csak zavarni fog később, amikor vissza akarsz emlékezni egy-egy szó jelentésére olvasás közben. Nagy a kísértés, hogy az egyszerűen a szöveg fölé biggyesztett szavakat elolvasd, sőt, néha még akaratlanul is elolvassa az agyad, hogy úgy mondjam, tehát esélyed sincs kikerülni a feliratokat.

– A szótárfüzetben létrehozhatsz saját jelrendszert. Például, az igéket jelölheted háromszöggel, a főneveket pöttyel és így tovább. Amikor visszakeresel benne valamit, elég csak átsiklanod a lapokon és a megfelelő jelzést keresni.

– Ha jól szótárazol, ránézésre látni fogod, milyen nemű főnévvel van dolgod. A jól szótárazás spanyolból például azt jelenti, hogy névelővel együtt gyűjtöd ki a főneveket.

– A szótárban szépen tagolhatod az egyes cikkek vonatkozó szavait. Ha mondjuk felírod a kiszótárazott cikk címét középre, vagy jelzed, hányadik oldalról gyűjtesz az adott szótár oldalra szavakat, sokkal könnyebben fogsz tájékozódni, ha a szövegből nem jut eszedbe egy szó.

– Egyes tanulmányok szerint az agy blokkokban könnyebben tanul szavakat. Érdemes a füzetkéd oldalán kihagyni középen egy sort, így két blokkra tagolódik az oldal.

 

Te szoktál szótárazni? Miért, miért nem? Oszd meg velünk egy kommentben!

Szókincsfejlesztő tanfolyam ingyen itt: SZÓKINCSFEJLESZTÉS

Facebookon és Instagramon sok érdekes bejegyzésből tanulhatod a spanyolt. Te követsz már?