A spanyol stabilan tartja pozícióját a legnépszerűbb vizsganyelvek között. Megnéztem, eddig milyen számokat hozott a spanyol nyelvvizsga!

Mit mond a nyelvvizsga statisztika?

A spanyol nyelven nyelvvizsgát tévők számát tekintettem át a Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ statisztikáiból. 2008-2010 tájékán évente 1500-1800 körül volt azoknak a száma, akik spanyolból vizsgáztak. A rá következő években ez a szám kicsit leapadt, 2016-ra viszont elérte az 1300 főt. Azóta ismét lassú apadás zajlik, 2018-ban 1167-en vizsgáztak. (Minden nyelvből 2008-2010 táján voltak a legtöbben a nyelvvizsgázók.)

A statisztikákból az is kiderül, hogy a spanyol Budapesten a legnépszerűbb, ezt követi érdekes módon Kelet-Magyarország. Nyilván ez függ a vizsgáztatóhelyek számától is.

Korosztályos bontásban is megnézhetjük a nyelvvizsgázók számát. Ebből kiderül, hogy spanyolból az eloszlás meglehetősen egyenetlen, mert a vizsgázók 84%-a a 14-29 évesek közül kerül ki. Nyilvánvaló, hogy a spanyol nyelvvizsgát sokan az egyetemi felvételihez járó plusz pontok miatt teszik le. Ugyanez az arány egyébként mind angolból, mind németből tetten érhető.

Nyelvek szerint sajnos nincs bontás a nyelvvizsga szintekről, az viszont egyértelmű, hogy a középfokú nyelvvizsgát preferálják a legtöbben. 2018-ban 5759 alapfokú, 97687 középfokú és 17077 felsőfokú nyelvvizsgát próbáltak meg a nyelvtanulók az elérhető nyelvekből összesen.

Vigyázz, a népszerűségi lista csalóka!

Itt vannak a legnépszerűbb idegen nyelvek a nyelvvizsgázók száma szerint sorrendben (2018-as adat):

  1. angol: 89259 fő
  2. német: 22443 fő
  3. eszperantó: 2091 fő
  4. lovári: 1641 fő
  5. francia: 1447 fő
  6. spanyol: 1167 fő

Az eszperantó és a lovári esetében egyértelmű, hogy a diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzése miatt tolonganak rá a vizsgázók. Nem mintha érdemes lenne: a lovárit megpróbálók több, mint fele sikertelen nyelvvizsgát tett, míg az eszperantóra befizető 2091 főből csak 800 kapott sikeres minősítést. Ugyanakkor, a sikertelen vizsgázók aránya a spanyolnál csak 30% körüli. Látható, hogy a két apró nyelvtől eltekintve a spanyol a negyedik legnépszerűbb nyelv a vizsgán.

Miért nincs több spanyolos a nyelvvizsga statisztikában?

Tapasztalatom szerint, és ez a statisztikákból nem annyira látszik, a spanyolul tanulók száma évek óta megelőzi a franciát tanulókét, csak a spanyolosok nem a nyelvvizsgáért tanulják a nyelvet. Rengetegen költöznek Spanyolországba, mert imádják a kultúrát, az embereket, nem utolsósorban pedig jól meg tudnak élni a szakmájukból.

Azok is meglehetősen sokan vannak, akik itthon, multi cégnél dolgoznak és spanyol nyelvterület ügyfélszolgálatát látják el. Belőlük nagyon sok kell, tekintve, hogy hatalmas cégek telepítették Magyarországra a teljes spanyol nyelvű ügyfélszolgálatukat, ami nyilván nem csak a spanyol, hanem a latin-amerikai piacokat is magában foglalja.

És akkor még nem is említettük azokat a hobbi-nyelvtanulókat, akik egész egyszerűen szerelmesek a spanyol nyelvbe, zenébe, filmekbe, életérzésbe, tájakba és még sorolhatnám, és érzelmi megfontolásból tanulnak spanyolul. Legtöbbször ők sem a spanyol nyelvvizsgára hajtanak, csak arra, hogy boldogok legyenek, mert nekik ez kell a boldogsághoz. 🙂

Ha te spanyol nyelvvizsga előtt állsz a közeljövőben, jól fognak jönni nyelvvizsga tippjeim.

Töltsd le innen!