Biztosan te is kaptál már ilyen kérdést: miért épp spanyolul tanulsz? Bő húsz évvel ezelőtt lépten-nyomon nekem szegezték ezt. Itt a válaszom, ami talán meglepő és kicsit mulatságos!

 

Amikor spanyolt kezdtem második nyelvként tanulni, a rokonok, az ismerősök és az első, akivel szóba elegyedtem a buszon, mind azt kérdezték: “Miért épp a spanyol?” Erre megvolt a bejáratott, hivatalos és jól hangzó válaszom, de valójában a spanyol nyelv iránti rajongásom rettentő prózai, már-már kommersz okból született, melyet egy szóval így írhatnék le: Marimar.

 

Szappanoperák

Tizenhárom éves voltam, amikor a még friss kereskedelmi csatornák felfedezték maguknak a latin-amerikai szappanoperákat. Jött sorban az Esmeralda, A következő áldozat, a Paula és Paulina, a Vad angyal, és még sorolhatnám. Nehezen tudom elképzelni, hogy van olyan olvasóm, aki egyiket sem ismeri… Suli után szívesen ültem le egy-egy rész elé, de egyiket sem követtem epizódról epizódra, afféle “koca szappanopera-fogyasztó” voltam. Mígnem jött ez a Marimar, és annyira levett a lábamról, hogy a mai napig állítom: ennek a sorozatnak köszönhetem, hogy spanyolul kezdtem tanulni és végül spanyoltanár lettem!

 

Mi volt benne olyan varázslatos a számomra? Egyrészt, a főcímzene. Thalía nagyszerű énekesnő, ezt még az is elismeri, aki színészi képességeit megkérdőjelezi. A salsás ritmus, a trópusi képek – sosem hagytam volna ki! Másrészt, a főszereplő klasszikus átalakulása – szegény kislány a tengerparton, akit bosszúból elvesz a gazdag úrigyerek, aztán elválnak útjaik, mígnem kiderül, hogy ez a Marimar nem is olyan szegény, hiszen természetesen dúsgazdag apukától származik, és történetesen épp hozzá kerül cselédnek – kamasz lelkem minden romantikus húrját megpengette. Akárhogy is, kezdett érdekelni engem ez a Mexikó, egyre több könyvet keresgéltem róla – hol volt még akkor az internet?? Amikor gimnáziumba kerültem, a mesés iskolai könyvtárban rengeteg kötetet találtam majákról, aztékokról, mindet elolvastam – egyszóval, kezdtem beleásni magam Latin-Amerika történelmébe. Eközben minden délután lefoglaltam a TV-szobát a kollégiumban, hogy Marimar sorsát nyomon követhessem. Mígnem elérkezett az utolsó rész – és képzeld, nem nézhettem meg, mert egy másik lány egy másik szappanoperát nézett ugyanabban az időpontban! Hiába könyörögtem, érveltem, hajthatatlanul bámulta a másik csatornát. Ezt sosem fogom elfelejteni neki…

 

Spanyolul tanulok!

Szóval, a Vörösmarty Mihály Gimnázium nem csak a nagyszerű légkör miatt volt szuper választás, hanem azért is, mert második nyelvként az olasz, a francia és a német mellett spanyolul is lehetett tanulni! Én persze a spanyolt választottam, és onnan már nem volt megállás. Ragadt rám a nyelv, de tettem is róla: spanyoloztam a metrón, a kolesz ebédlőjében, a WC-n, hazafelé a buszon… Mindenhol. Egy idő után egyértelmű volt, hogy kezdem kinőni a csoportomat, amelynek tagjai úgy tekintettek a spanyolra, mint “csak” második nyelvre az angol mellett, alig ketten-hárman vettük komolyan a tanulást. Valamit ki kellett találnom, hogy mértéktelen tudásszomjamat megfelelően táplálhassam. Elmentem hát egy nyelvtanfolyamra, kis idővel később pedig egy olyan spanyoltanárra tettem szert, aki nem csak ugyanolyan spanyol-mániás volt, mint én, hanem a maga nemében egyedülállóan tudott motiválni.

Akkor már úgy éreztem, határ a csillagos ég: mindent el akarok érni, amit egy középiskolás idegen nyelvből elérhet! Kitaláltuk, hogy a nyári szünetben járok majd hozzá spanyolozni, de mivel száz kilométerről jöttem Budapestre, csak heti egyszer találkoztunk, vasárnaponként. Korán keltem, az első busszal jöttem, nála voltam 10 és 3 között, egy ebédszünetet tartottunk közben, aztán a fél ötössel haza, a két és fél órás út alatt pedig átismételtem az aznapi anyagot. Amit célul tűztünk ki: januárban nyelvvizsga, az új tanévben pedig indulok a spanyol nyelvi országos tanulmányi versenyen (OKTV). Abból a nyárból semmi másra nem emlékszem, csak a spanyolozásra.

 

Tervek és álmok

Bár csak heti egy alkalomról volt szó, ezek a vasárnapok mégis akkora lökést adtak egész hétre (na meg persze annyi házit kaptam a tanárnőmtől), hogy a lendület kitartott a következő óráig. A szeptemberi, utolsó gimis évemet azzal a biztos tudattal kezdtem, hogy a második félévben nem akarok a spanyolórán unatkozni, mert a többiek még mindig az anyag elején tartanak. Akkoriban ugyanis még élt az a szabály, hogy a nyelvvizsgával rendelkezőknek nem volt kötelező bejárni az órára, és én is épp erre pályáztam. Ambiciózus spanyolos terveim érdekében viszont nagy áldozatot is kellett hoznom: le kellett adnom a hőn szeretett dráma vonalat, azaz, bár továbbra is a “drámais” osztályba tartoztam, már nem vettem részt színdarabokban, ez pedig azért volt nagy szívfájdalom, mert épp a dráma tagozat miatt választottam a gimnáziumot. Mivel azonban világosan kiderült számomra az első három évben, hogy semmi keresnivalóm a jövő színészei között, döntésemet sem akkor, sem azóta nem bántam meg.

 

Szóval eljött a december, az OKTV első fordulója, melyet simán vettem. Bár nagyon örültem, azért számítottam rá, hogy részt vehetek a második, egyben utolsó fordulón is, mely már országos szinten zajlott. Sosem felejtem el: jött a postán egy nagy A/4-es boríték, benne három olyan nehéz nyelvezetű cikkel, hogy ott mákszemmé zsugorodott a gyomrom, amikor csak beleolvastam… Na, azokból kellett egyet kiválasztani, a témából és a szókincsből alaposan felkészülni, ez szolgáltatta az alapot az OKTV döntőjéhez. Mivel lány voltam (vagyok), és a cikkek közé egy repülős szöveget is beraktak, már csak taktikai szempontból is ezt a szöveget választottuk a tanárnővel.

Közben mentem középfokúzni januárban, sikerült mindkét része, bár a mai napig élesen emlékszem, hogy egy iskolai képet húztam, ahol egy gyerek krétával ír a táblára, és én azt mondtam a krétára (tiza), hogy csésze (taza). Mindegy, akkor meg is tanultam, hogy mondják krétát spanyolul! A márciusi OKTV dátuma egyre közeledett, én lázasan tanultam a szöveg szavait, a repülés történetét és a repülőgép alkatrészeket, hiszen nem lehetett tudni, milyen mélységig mennek bele a témába a kedves vizsgáztatók.

 

A döntő

Végül elérkezett 2003. március 26. szerda, a mindent eldöntő döntő. Én már napokkal előtte nagyon izgultam, hiszen a tét nem akármi ennél a versenynél: az első tíz helyezett élből bekerült az ELTE spanyol szakára, azaz gyakorlatilag a felvételit úszhattam meg. A Kossuth klubban gyülekeztünk mi, versenyzők, és három különböző szobában zajlott a megmérettetés. Volt, ahol a választott cikkel kapcsolatos szakmai társalgás folyt, volt, ahol csak csevegés, és egy spanyol anyanyelvű is olvasott fel szöveget, mely alapján szövegértést írtunk. Iszonyú hosszú nap volt, reggel 8-tól valamikor 3 körül hirdették ki az eredményt. Nagyon sokáig nem mondták a nevemet (harminc embert hívtak be az országos döntőre, és visszafelé olvasták a helyezéseket). Amikor nyilvánvaló volt, hogy az első tízben benne vagyok, hihetetlenül örültem, azonban, ahogy fogytak a helyezések, egyre inkább az volt az érzésem, hogy engem biztosan kifelejtettek a listáról, az nem lehet, hogy nem én vagyok az 5… sem a 4… És te jó ég, megnyertem! A mai napig ezt tartom életem egyik legnagyobb sikerének, már csak azért is, mert egy évvel a verseny előtt teljesen kezdő szinten álltam spanyolból.

 

Tippek neked

Azóta is sokat gondolkodtam már azon, hogyan lehetne pár pontban összefoglalni annak a titkát, hogyan érhetsz el hasonló eredményt viszonylag rövid időn belül. Íme, az ötletek, nekem miért sikerült, és pár javaslat mellé:

 

– Konkrét, világos célom volt: bejutni az ELTE-re, spanyol szakra, valamint hanyagolni a gimnáziumi spanyolórákat. -> Fogalmazd meg magadban, miért kell neked pontosan spanyolul tudni! Új munkahely, diploma megszerzése, netán szerelem?

– Nagyon nagy motivációval rendelkeztem a latin-amerikai kultúra iránti érdeklődésemnek köszönhetően, meg akartam érteni a mexikói kultúrát és eredetiben akartam olvasni róla. -> Keress motiváló tényezőket! Filmrajongó vagy? Eredetiben nézhetsz spanyol filmeket! Imádod a salsát? Végre megértheted, mit énekelnek!

– Képes voltam durva áldozatokat hozni a célom eléréséhez, melyek addigi szokásaimra is kihatottak. Leadtam a dráma tagozatot, a verseny előtt sokszor késő estig tanultam, miközben az iskolában is ugyanúgy teljesítettem. -> Könyörtelenül építsd le életednek azt a részét, ami hátráltat céljaid elérésében! Sokat emailezel, facebookozol? Korlátozd napi egyre a belépések számát! Minden este a barátokkal lógsz? Hanyagold őket vizsga előtt három hétig, ha igazi barátok, meg fogják érteni! Utána annál örömtelibb lesz a sikeres vizsga megünneplése!

– Alaposan felkészültem, hogy ne lehessen “belém kötni”. Repülőgép-alkatrészeket tanultam és az első spanyol pilóták neveit, életrajzát, hogy hozzá tudjak szólni a témához. -> Ne hagyj semmit figyelmen kívül! Ha otthon képleírást gyakorolsz, keresd meg az összes tárgynak a nevét, amit nem tudsz spanyolul! Ha szöveget olvasol, próbálj meg egyes szavakat szinonimákkal helyettesíteni! Beszélj hangosan spanyolul, legalább a zuhany alatt, csak halld a “spanyol hangodat”!

Nos, ennyi az én kis történetem. 🙂 Szívesen fogadom, ha leírod kommentben, téged mi vitt a spanyoltanulás útjára!

 

Ha viszont te is nyelvvizsgázol hamarosan, tudnod kell, hogy egyre több nyelvvizsga felkészítő anyagom áll rendelkezésedre. Nézd meg itt: NYELVVIZSGA FELKÉSZÜLÉS

Itt pedig konkrét nyelvvizsga tippekért tudsz feliratkozni: NYELVVIZSGA TIPPEK

 

Facebookon és Instagramon sok érdekes bejegyzésből tanulhatod a spanyolt. Te követsz már?