Itt a tener ige, amit már az elején megtanul az ember a birtokos névmásokkal együtt, ám van pluszban 4-5 verzió, amivel szintén ki tudjuk fejezni a birtoklást a spanyolban.

 

Ha eddig csak a TENER ige ugrott be a birtoklás kifejezésére, mutatok néhány alternatívát, hogy választékosabban tudj fogalmazni.

 

Igék

TENER

Jelentése: van valamije, birtokol valamit. Az életkort szintén ezzel fejezzük ki. Vigyázni kell vele, mert rendhagyó a jelenben, egy múltban, a jövőben, a feltételes módban és két kötőmódos igeidőben is (presente és imperfecto)!

Juan tiene dos casas. – Juan-nak két háza van.

Tengo treinta años. – Harminc éves vagyok.

Kicsit furcsa a magyar fülnek, hogy tárgyas igéről van szó! Tárgyat tehát mindenképp kell mellé rakni.

¿Tienes un pañuelo? – Sí, lo tengo. – Van egy zsepid? Igen, van. (Szó szerint a válasz: igen, birtoklom azt.)

 

DISPONER DE

Jelentése: rendelkezik valamivel. Hivatalosabb szó, mint a tener. (Ezzel inkább ne mondd, hogy van két gyereked.) Mivel a poner ige a része, ugyanúgy rendhagyó minden igeidőben, ahogyan a poner.

La empresa dispone de tres filiales. – A cég három leányvállalattal rendelkezik.

Disponga de mí. – Állok rendelkezésére!

 

POSEER

Jelentése: birtokolni, de a tener-nél jóval szűkebb a használati köre. Csak emberek által birtokolt dolgokra használjuk. (Így pl. ha egy háznak három szobája van, vagy az autónak öt ülése, az tener vagy egyéb.) Másik használata, amikor valaki tudást birtokol. Ami a ragozását illeti, a leer-hez hasonlóan viselkedik, indefinido-ban például E/3 alakja poseyó.

Juan posee dos casas. – Juan-nak két háza van. (ld. példa a tener-re)

Posee amplios conocimientos de ruso. – Széles ismeretei vannak orosz nyelvből.

 

CONTAR CON

Jelentése: rendelkezik valamivel. A disponer de szinonimája. Ragozáskor diftongál (o>ue).

La casa cuenta con dos cuartos de baño. – A háznak két fürdőszobája van.

 

Névmások

HANGSÚLYTALAN BIRTOKOS NÉVMÁS

Alakjai: mi(s), tu(s), su(s), nuestro/a(s), vuestro/a(s), su(s).

Mindig főnévvel áll, a birtokolt dolog áll mögötte, számban (és T/1, T/2 alakot nemben is) a birtokolt dologhoz egyeztetjük. Magyar megfelelője: az én vmim, a te vmid, stb.

Mis perros duermen en el jardín. – A kutyáim a kertben alszanak.

Nuestras hijas estudian para ser abogadas. – A lányaink ügyvédnek tanulnak.

 

HANGSÚLYOS BIRTOKOS NÉVMÁS

Alakjai: mío/(s), tuyo/a(s), suyo/a(s), nuestro/a(s), vuestro/a(s), suyo/a(s).

Főnév nélkül áll, de egyeztetjük ahhoz a birtokolt dologhoz, amire gondolunk. Egyes esetekben a birtokolt dolog névelőjét is kitesszük elé.

Birtoklás funkció (enyém és nem másé): Estos son míos. – Ezek az enyémek (és nem a tieid).

Megkülönböztető funkció (ez az enyém és nem az): Estos son los míos. – Ezek az enyémek (és nem azok).

A ‘míos’-ból kiderül, hogy többes számú, hímnemű birtokolt főnévről van szó. (Pl. libros, discos, etc.)

 

Egyéb

 

‘DE’ PREPOZÍCIÓ

Valaminek, valakinek a valamije szerkezetet tudunk vele összerakni. Többnyire akkor használjuk, ha a birtokló harmadik személyű valami, valaki. (Tehát nem én, te, mi vagy ti.)

Los zapatos de mi hijo están sucios. – A gyerekem cipője koszos.

Las ventanas del piso dan a la calle. – A lakás ablakai az utcára néznek.

 

Ha újrakezdő vagy spanyolból vagy szívesen ráncba szednéd eddigi nyelvtani tudásodat, iratkozz fel a nyelvtani rendszerező e-tanfolyamra! Tizenöt ingyenes lecke, egyenesen a postafiókodba!

 

Kövess a Facebookon, tanulj velem minden nap valami újat spanyolból! https://facebook.com/spanyolonline

Instagram oldalamon csodás képek, vicces kifejezések, hasznos nyelvtani szösszenetek várnak! https://instagram.com/spanyolonline